Gárdonyi Géza

Gárdonyi Géza (eredetileg Ziegler Géza; Gárdony-Agárdpuszta, 1863. augusztus 3. – Eger, 1922. október 30.) író, költő, drámaíró, újságíró, pedagógus, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagja.
1881-től népiskolai tanító, 1885 után újságíró.
A 19–20. századforduló magyar prózairodalmának sajátos, egyik irodalmi körhöz sem sorolható tagja. Írói pályáját a folyamatos útkeresés, tematikai és formai kalandozás jellemzi.
Az utókor első sorban a századfordulót követő évtizedben keletkezett történelmi regényei (Egri csillagok, 1901; A láthatatlan ember, 1902; Isten rabjai, 1908) révén ismeri, illetve a magyar lélektani regény korai darabjainak (Szunyoghy miatyánkja, 1913; Ida regénye, 1920) szerzőjét tiszteli személyében.
Gárdonyi nemcsak íróként formabontó. Emberként is különc volt, alakját már életében legendák fonták körül. Gyermekkora gyakran változó helyszínei, szerencsétlen sorsú házassága gyökértelenné tették, a századfordulós Magyarország általa helytelenített eszmeisége és közállapotai 1897-ben Egerbe űzték. Haláláig itt élt visszavonultságban és itt írta életműve legmaradandóbb darabjait az „egri remete”.
Forrás: Wikipedia