A Hegy NeMo blogja

NeMo: Tűz  

Tűz. A bolond, átkozott tűz bennem
szárnyára kap, felemészt, majd elnyel.
De van-e annyi lélek, szeretet,
hogy te is érezd. Karmos rettenet
vesz körül vad árnyként kavarogva,
fáradt lélekkel sírnám karodba
magam, de nem hallod néma szavam
(suttogva üvöltöm szét fájdalmam),
vagy e csendes kiáltást nem érted.
Magasba ívelő falak, vérted
az ész, tradíciók és megszokás,
nem juthat falad mögé senki más,
        kapuid zárva és lelkem árva
        nélküled. Fortyogó láva-lárva

a szív, ahogy érted dobogva megy,
Érted, vagy nem érted, szinte mindegy
maradok, aki voltam és vagyok,
érezlek, és szeretlek, ha hagyod,
és változtatni nem akarok. Barát.
E meleg szó simul rám, mint kabát
és véd a vakká vált világ ellen,
Mosolyod az én erős védelmem
Istennel már rég nem perlekedek,
csak megpihenek, ha megengeded
nap, mint nap nyugtató közeledben.
A bánatodat te is ereszd el,
        vagy oszd meg velem, ha úgy akarod.
        Mint lágy szellő simítson a karod,

szeretném, vágyom. Nem értem félre,
és megígérem nem csallak lépre,
csak űzd messzire tőlem a magányt,
hegyes fogakkal harapó vagányt,
aki, mint parányt nyelne el. Ölne
de te nem hagyod, teperne földre,
de nem akarod, hogy tört lélekkel
zuhanjak a szakadék mélyére.
nyújts a karod! Kérlek! Csak ez egyszer
Hadd sírjam vállaidra, szeretlek,
és mert szíved másé, elengedlek,
egy vagyok veled, de nem lehetek,
        nem lenne szabad, hogy szeresselek.
        Nem kellett volna, de megleltelek.