Mitől nő a nő? Nyílt válasz Csernus Imrének

Hogy mitől nő a nő?

Ez a kérdés azóta is piszkálja a csőrömet, amióta elolvastam Csernus Imre "A Nő" című könyvét (Jegyzem ajánlom a könyvet mindazoknak, akik nem posványban szeretnék leélni az életüket, és hajlandók tenni is valamit ezért; ajánlom férfiaknak és nőknek egyaránt). Persze, van a könyvben néhány válasz, de igazából a magam válaszát kerestem, és úgy gondolom, nagyjából meg is érett bennem. Így hát közkinccsé teszem mindazok számára, akiket érdekel.

Első sorban is mitől NEM függ a nőiesség:

Nem a ruha teszi az embert, így büszkén és emelt fővel fogom viselni továbbra is a kényelmes farmernadrágot és pólót éppúgy, mint a nadrágkosztümöt. Hogy estélyit miért nem? Nos, ennek egyetlen oka van: anyagilag nem engedhetem meg magamnak, hogy egy elképzeléseim szerinti ruhában feszítsek egy valódi estélyen...
És nem is a smink teszi a nőt, anélkül éppoly szép tudok lenni, ha jókedvemben vagyok. Ha szeretek valakit és vele tölthetek akár néhány percet is, máris jókedvemben tudok lenni.
És attól sem nő a nő, hogy különféle fortélyok segítségével valaki egészen más akar lenni, mint aki valójában. A szépség nem a plasztikai műtétek sokaságától és az átalakító művészettől, hanem a bennünk rejlő lelki szépségből ered. Ha valaki ezeket a kincseket hajlandó megkeresni önmagában és fáradságos munkával tökéletesíteni, akkor is megszépül, ha valójában nem született istennőnek.

És itt elérkeztünk a válasz lényegéhez. Mitől nő a nő?

Véleményem szerint a leginkább az jellemez minket, nőket, hogy az érzéseinket maximális odaadással és intenzitással tudjuk megélni. A férfiak többsége szerint ez balgaság, álmodozás, felesleges romantika, dramatizálunk, idealizálunk, és még sorolhatnám, mi mindent tudnak mondani. Érzelgősek vagyunk? Nem. Érzelmesek. Az érzéseket, amiket az ellenkező nem képviselői szőnyeg alá söpörnek, elhessegetnek, figyelmen kívül hagynak, mi nők, büszkén felvállaljuk, akkor is, ha egy szép érzés - szeretet, szerelem -, fájdalmat okoz bennünk. Képesek vagyunk arra, hogy elviseljük a fájdalmat, ha egy emberi kapcsolat révén fejlődünk, lelkileg többek, jobbak leszünk. És képesek vagyunk arra is, hogy mindezt végig gondoljuk, és tudatosan mondjunk igent bármilyen érzésre.

Azt se felejtsük el, hogy egy szeretetkapcsolat, de legfőként a szerelem katalizátorként működik az életünkben, így egy mély barátság, vagy egy jól sikerült partnerkapcsolat felragyogtathatja mindazt a belső értéket, ami bennünk rejlik.

Azt mondják, a férfiak első sorban a racionalitás oldaláról szemlélik a világot, és az anyagi biztonság megteremtése az elsődleges céljuk. Versenyszellem hajtja őket, ki a legerősebb, legférfiasabb, leg-... Mellesleg, de amúgy utolsó sorban néha hagyják, hogy az érzéseik is előbukkanjanak, de csakis akkor, ha racionálisan belefér az életükbe.
Az átlag férfi a munkából hazaérve elvárja, hogy kiszolgálják, előveszi az üveg sört, elterpeszkedik a fotelban és bekapcsolja a tévét, hogy rogyásig bambulja kábán.

A nők ezzel szemben képesek arra, hogy megteremtsék az anyagi biztonságot éppúgy, mint az otthon melegét, szépségét, az ételt, ruhát, és mindazt, amire családjuknak szüksége van, és nem restek a munkából hazatérve még bevásárolni, mosni, főzni, netán barkácsolni egy polcot, ágyat, karácsonyfadíszt, vagy varrni egy szép ruhát a gyermeküknek. Aki szeret, képes polihisztorrá képezni magát azért az egy célért, hogy akiket szeret, azoknak mindenük meglegyen, amire vágynak. Mert ez nem első sorban az anyagiaktól függ, hanem jóval inkább a teremtő akarattól, ami a nőkben ott rejlik.

Ez a teremtő akarat tesz minket képessé arra is, hogy akár egyedül is felvállaljunk egy kis emberkét, vagy felneveljünk kettőt-hármat. Számunkra az otthon, a család az első, és csak azután következik a karrier, sőt, a szórakozás is. Nem vagyunk azonban házicselédek. Amit teszünk, szeretetből tesszük, azért, hogy örömet okozzunk azoknak, akiket szeretünk. Az otthon nem a csupasz négy falat jelenti, ahol nem esik az eső, és télen fűthető, hanem azt a puha fészket, amit megálmodunk, és a párunkkal együtt, vagy ha kell, akár egyedül is megvalósítunk.

Azt mondják, a nők álmodozók. Valóban, szeretünk álmodozni, csakhogy ez az álmodozás nem marad a vágyálmok világában, céltudatosan, racionálisan és egy bulldog szívósságával teszünk meg mindent azért, hogy megteremtsük.

Azt mondják, hogy a nők csökönyösek, akaratosak. Valóban. Azonban mindazok, akik lekicsinylően, degradáló szándékkal vetik ezt a szemünkre, elfelejtenek valamit: ha nem így lenne, kipusztult volna az emberiség. A férfiak rettegnek a kiszolgáltatottságtól és a fájdalomtól. A nők ezzel szemben minden egyes gyermek születésével felvállalják, és végig is csinálják mindazt, ami ezzel együtt jár: félelem, fájdalom, kiszolgáltatottság, sőt sok esetben megaláztatás. Mindez nem akadály!

Ó, majdnem elfelejtettem: számunkra az ígéretek éppoly fontosak, mint az ünnepek. Így megjegyezzük ezt is, azt is. A saját ígéreteinket igyekszünk beváltani. És ha valaki igazán fontos a számunkra, nemcsak az ünnepeire, de arra is emlékszünk, mit mesélt saját magáról, a kedvteléseiről, a kedvenc ételeiről, italairól, a félelmeiről, a gyerekkoráról...

Mi nők...
Szenvedélyesek vagyunk, és büszkék. Érzékenyek, érzésekre fogékonyak, csökönyösek és akaratosak. Nem zárkózunk el azonban a racionalitástól, bármit képesek vagyunk megtervezni, végiggondolni, és véghez is vinni. Így vagyunk teljesek.