2009. április 4., szombat

1989 óta névlegesen demokrácia van Hazánkban. Ez a demokrácia mostanában inkább diktatúrára hasonlít. Országunkat kiárusították, Hazánk termelését idegen kezekbe adták, a termelésre (főként mezőgazdaság) idegen normákat erőszakoltak, kiszorítva ezzel a magyar, minőségi árukat az Európai és világpiacról. A hatalom a bankszféra kezében van, a munkanélküliek száma, a nyomorgók aránya felmérhetetlen. Egyre kevesebb a biztos munkahely, ellehetetlenítették az egészségügyet, az oktatást és a munkához, megélhetéshez való JOGOT.
Ne hidd, hogy ez ellen semmit sem tehetsz!
Fogjunk össze, és nyilvánítsuk ki: változtatásra van szükség ebben az Országban.
102 civil szervezet összefogása ebben a széthúzó, reményt vesztett Hazában...
legyél ott, vagy ha nem tudsz velünk lenni, imádkozz saját hited szerint Országunk sorsának jobbra fordulásáért.
"Ha jó ügyet védesz, mitől is félhetsz? Mi is történhetik veled? Letepernek, megrágalmaznak, kirabolnak, meggyaláznak? Vádakkal fordulnak ellened, hamisan ítélnek? Mindez nem változtat azon, hogy az ügy, melyet védtél, jó volt, s az is, amit csináltál, mikor a jó ügy védelmére szegődtél. Ilyenkor ne törődj senkivel és semmivel, csak az ügy igazával, melyet meg kell védened. Végül is tehetetlenek az igazsággal szemben. Letiporhatnak, de le nem győzhetnek, vádolhatnak, de meg nem hazudtolhatnak, elvehetik életed, de nem vehetik el igazságodat. Csak akkor nem vagy magányos az életben, ha jó ügyet védesz. Nincs fizetség és jutalom az ilyen perben. De nincs alku sem. Ezért soha ne félj kimondani azt, amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz."
(Márai Sándor)

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Blogarchívum

Rendszeres olvasók

holisztikus

Google analytics