Napi gondolat (2010.05.22) Hát persze!

Hát persze, hogy vannak álmaim! Vonz a száguldás, és amikor valaha volt mit vezetnem, állítólag jól vezettem. Az emberek szerint óvakodj a kalapos vezetőktől, meg a női sofőröktől... rossz nyelvek szerint én kivétel voltam. Hát persze abban is, hogy imádtam könyékig olajosan a motorban babrálni és nem ijedtem meg, ha kereket kellett cserélni. A gyakorlati oktatóm szinte azonnal kivitt a forgalomba annak idején, és bár majd berosáltam az első alkalommal, hamar megéreztem a száguldás ízét.

Hát persze, hogy imádom a kabriókat, és bár soha nem volt benne részem, hogy kipróbáljak egyet, vagy akár csak beleüljek az anyósülésre, el tudom képzelni az élményt, ahogyan az ember loboncát borzolja a szél, ahogy a gépcsoda csak úgy falja a kilométereket. Ó, lehet éntőlem akár Audi, akár Renault, akár Mercedes, vagy akár ez a kis tűzpiros Chevrolet csoda (na ez azt hiszem, illene hozzám). Na de ne álmodozzon, akinek egy Trabira sincs pénze!

Hát persze, hogy szívesen lerántanám a leplet erről a hétfátyol-táncot járó kis Merciről, aztán, ha hagynának, kipróbálnám, mondjuk egy F1 pályán, vagy, ha bírná a lengéscsillapító, valami jó kis hegyi szerpentinen. Na de csak nézelődni??? Ó, barátom, most csorgassam a nyálam? A szívem fájdul, ha meglátom ezeket a gépeket. Álom, édes álom... csak a lottó ötös hibádzik hozzá!

Ó, persze, hogy szívesen átszáguldanék a Golden Gate-en, miközben felturbózza a hajamat a szél, mintha a Hair szereplői közül csöppentem volna elő.

Az az igazság, hogy valamelyik Karib tengeri szigeten is szívesen elidőznék, nemcsak a látvány, hanem a víz élménye, a háborítatlan természet, az élővilág miatt is. És ha már a vizeknél tartunk, persze elutaznék Peruba is, soha nem látott szivárvány orgiát nézni az Iguazu lábánál, vagy a sziklákon sétálva.

És persze ha már Peru, akkor nemcsak a vízeséseket nézném meg, hanem az inkák, a maják, és más titokzatos indián törzsek nyomdokaiba lépve mindazokat a szakrális helyeket, ahol gyermekkoromban sokat időztem, hol, mint törzsfőnök, hol, mint Passuth történeteinek élvezője. Na és persze régi álmom a Machu Pichu... ahol a hegyek a felhőket verdesik. Ó, mi mindenről álmodom, és nézgelődöm, mint Te, Barátom... és tudván tudom, hogy vagy maradok, aki vagyok és soha nem jutok el ezekre a helyekre, vagy megváltozom és szembeköpöm magam, de sebaj, ilyen a világ, én miért ne...

Ám nem lehet. Vagyok, aki vagyok, az örök álmodó. Szárnyaimat Tőled kaptam, hát repülök velük.

Ha igazán az álmaim érdekelnek... közelebb is kereshetem. Talán egy mosolyban, amely oly nagyon meg tudja melegíteni a szívemet, és a lépésekben, amelyeket ismerek. A kulcs csörgésében, amikor azt dobbanja a szívem: talán most... és a hangban, amit órákig el tudnék hallgatni.