2012. február 16., csütörtök

NeMo: Májusra éhezem...



NeMo: Májusra éhezem...

Májusra éhezem.
Amikor ujjongva gyúlnak
kékre a fénytelen
dunna alatt alvó egek
a végtelenbe nyúlva,
és mint virágzó, mézterhes,
forró üzenet,
valami múlhatatlan közeleg.

Májusra éhezem.
Mert a fájdalom örök,
és a jeges börtönt
el kell pusztítanom.
Bűvös patanyom
csillan hűvösen,
és gyűjti könnyem
kristálypatakokba.

Májusra éhezem.
Csapdák, hamis víziók,
megannyi illúzió
szövi életem,
és végzetem
súlyos hálóit,
a kínt,
és a boldog pillanatot.

Mint halott
fekszem a balzsamos,
csillagtalan éjben.
Soha nem éltem,
míg nem ismertelek.
De minek? Mi végre
élesztesz, majd küldesz
mégis ravatalra?

Végtelenbe nyúló,
reszkető délibáb
alkotja koronád.
És én, mint vénülő diák
tanulok írni ódát, elégiát,
és futok bukdácsolva,
esve újra és újra
a sárrá nehezült porba.

Májusra éhezem.
Zivatarfelhők öléből
kinyúló gyengéd kezekkel
légy velem a küzdelemben!
Csak légy velem!
Piruló hegyek zengenek,
Nem bántanak már a jégfényű tőrök.
Valami kezdődik. Valami örök…

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Blogarchívum

Rendszeres olvasók

holisztikus

Google analytics