Napi gondolat (2010.05.24) Emlékek

„Az életet nem azok a napok jelentik, amelyek elmúltak, hanem azok, amelyekre emlékezünk.”

(Pjotr Pavlenko)

Emlékezem… édesapám arcára, amikor együtt barkácsoltunk. Csodálatos volt, amint tanácsait követve dobozok, polcok, ládikák kerülhettek ki a kezem alól. Ma is érzem a fenyő illatát, a pác és a lakk fanyar szagát… és ha famunkát veszek a kezembe, mindig édesapámra emlékszem, aki már nem lehet velem.

Emlékezem… a patakokra, virágos rétekre és sötét erdőkre, ahol együtt kirándulhattunk szüleimmel.

Emlékezem… nagyanyám reumától gyötört csomós kezére, amivel minden nap megsimogatott.

Emlékezem… a Duna fénypettyes csíkjára, amikor kőrbe kajakoztam a Szentendrei szigetet.

Emlékezem… minden nyárra a Balaton mellett, bár ezeket összemossa lassan az idő, de miközben homályba vesznek a pillanatok, új és új élmények rakódnak hozzájuk.

Emlékezem… minden olyan pillanatra, amikor a barátaim szíve megnyílt és titkaikat rám bízták. És emlékszem minden mosolyukra, mert ezek erősítették meg bennem a hitet, hogy nem vagyok egyedül. És minden dorgálásukra, mert tudom, hogy ezek által mennyit fejlődtem.


Köszönöm az életnek, hogy ennyi emlékem lehet… és tudom, mennyit nem soroltam még fel, és mennyi minden emlékem lesz majd, amikor vén anyókaként én fogok mesélni majd az unokáimnak és simítom buksi fejüket, ha elkeserednek… Ó, emlékek… meghatottan emlékezem mindazokra, akik már nem lehetnek velem. Tudom, hogy angyalröptükkel ma is vigyázzák lépteimet.