Napi gondolat (2010.08.20) Feltétel nélkül

Mint a gyermek, aki feltétel nélkül bízik a szüleiben, kellene odafordulnunk Teremtőnkhöz.

Hogyan gondolhatjuk azt, hogy az ember képes nagyobb intenzitással szeretni, mint az Isten?
Hogyan vehetjük a bátorságot, hogy feltételezzük, mi tökéletesebbek vagyunk?
Ha mi képesek vagyunk tökéletlen emberi mivoltunkban szeretni, márpedig képesek vagyunk, Teremtőnk határtalan szeretete, melyet fel sem foghatunk ésszel, mennyivel több lehet, mint a mi szeretetünk?
Az édesapa is elfogadja és szereti a gyermekét minden feltétel nélkül. Nem számít, milyen csínytevéseket követ el az a lurkó, lehet, hogy megdorgálja, de igazán nem gondolja ő komolyan, mert a következő pillanatban rámosolyog. Hiszen az Ő vére, az Ő gyermeke.
Ugyanígy, Az, Aki Van, talán figyelmeztet bennünket, de tudja, hogy a saját fejünk után megyünk. Kicsit megcsóválja ugyan a fejét, de már mosolyog.
Talán bátorság kell ahhoz, hogy szüleink szemébe nézzünk?
Miért félünk hát Istentől?
Nem bosszúálló, hanem szerető édesapa. Várja, hogy visszatérjünk, várja, hogy végre rámosolyogjunk, hogy megtanuljunk végre bízni Benne…
Hogyan is lehetne másként, ha ő maga A SZERETET?