NeMo: Negyvenöt*

Negyvenöt éves lettem már,
írok Attila nyomdokán
        kedves
        verset.

Mellyel, ha magam meglepem,
nem fáj talán az életem...
        Remélj,
        ne félj!

Szívtelenek, kik diktálnak,
igaz nem kell ez országnak:
        rombolj,
        tombolj!

Kiárusítják Magyarhont,
földeket, gyárat, szép otthont:
        Osztják,
        Fosztják.

(Magyarországot eladták
Jussunk idegenek kapták.
        "Az ám,
        Hazám!")

Az ember ma már nem érték
véleményünket nem kérték;
        Papol,
        rabol.

Sok millió a nincstelen
a világ halott, becstelen.
        Ne kérj!
        Tegyél!

Becsmérlik hivatásomat**;
gyógyítani ma nem hagynak;
        Kódis,
        gyógyíts!

Semmim sincs, csak csupasz hitem,
orvosolnám a nemzetem:
        Elég
        kevés...

Barátaimat elmarják,
szívem a sárba tiporják:
        nincsen
        kincsem.

S bár a Haza ma eltaszít,
Tündöklőn ég remény és hit:
        Szeress!
        Szeress!

*József Attila tiszteletére 2008.04.05
**Hivatás = orvos