NeMo: Tilos tengereken

Tilos tengereken

Beleborzongok valamibe,

Aminek nem szabadna itt lennie,

Nem szabadna. Mégis: tilosban jár,

Valami feledett érzés rám talál

És ezernyi színt kölcsönöz a létnek.

Meg nem érthetem. Te érted,

Érzed a tavasz mélybordó illatát?

Fakó és színtelen volt a világ,

De most a pázsit is tarka ruhát

Húzott ünneplésre, és a fák,

Zsendülő zöld harsonák.

Rózsák szirmain gyöngyharmat,

Szememből örömkönny sarjad,

Mert azt érzem, élek, újra élek,

És nem csak hálni jár belém a lélek.

Azt fújja cinke, aranymálinkó,

Az élet szép, és élni jó!

Ne siess, csak ballagj komótosan,

Ahogy a Te könyvedben írva van,

Nem akarom hogy rajzom csak firka legyen,

Amit egyszer összegyűrve dobsz majd el.

Nem akarom, hogy siess; csak legyél,

Csak úgy, mint egy falat kenyér,

Csak úgy, mint egy pohár friss víz,

És ne szégyelld előttem, ha sírsz,

Csak hagyd, hogy ott legyek veled…

Csak engedd, hogy érezzelek.

Távolból is érezlek. Hidd el, ez jó.

Többet ad a hited, mint ezernyi szó.

Semmit sem tettél, csak elfogadsz,

Csak új, világnyi távlatokat adsz,

És mosolyt csalsz arcomra szelíden.

Nem számít az idő, tér, és semmi sem,

De ha újra, bolyongva eltévelyedem,

Vagy ha az éj sötét rejtelmét rettegem,

Arra kérlek, majd légy velem, Kedvesem!